Amikor úgy kelsz fel reggel, hogy muszáj látnod, hogy ott akarsz lenni, hogy másképp nem telhet a nap… akkor menned kell.
Gyakran vagyok így a Balatonnal. Utoljára tegnap. És akkor nekem tényleg menni kell. Szóval reggeli, matricavásárlás és gyors terv: mi legyen az útvonal. Évek óta nem szállok be a parttalan vitába: északi vagy déli part. Nekem mindegy. A füredi sétány, Zamárdi kis utcái, a szigligeti vár, hideg fröccs Csopakon, Sajkod eldugott kis strandja, a fonyódi kilátók… Minden négyzetkilométerét imádom, annyi felé voltam már, megvannak a bevált strandok, éttermek, kávézók, de hajlandó vagyok új felfedezéseket is tenni. Tehát mindegy. Csak ott legyek. Fürdőruhát veszek, strandruhát, és már mehetünk is. Mintha fiatal lennék 🙂
Az egyetlen visszatartó erő az autópálya lehet. Én már nem tudom, mikor kell menni, hogy ne legyen dugig, néha tényleg az a benyomásom, hogy hétvégente az egész ország ezen a 120 kilométeren autókázik, de álltam már hosszasan szerda délelőtt is Érdtől a Velencei-tóig, azóta se tudom, milyen okból. Nem keresem a logikát. Most, a pünkösdi hosszú hétvége közepén, amikor azt hittem, már mindenki ott van, se tudtunk felhajtani, mert állt a sor, és vagy húsz kilométeren át mentünk hatvannal – de legalább mentünk.
Ezúttal az északi parton kezdtünk. A hajdani sajkodi Teaház az erdő mélyéről Aszófőre költözött, ki akartuk próbálni. Nem csalódtunk. Igazi nagymamás sütik, kedves kiszolgálás és gyönyörű panoráma fogadott. A Tihanyi-félsziget egy sajátos nézőpontból, némi levendula és a háttérben a Balaton. Egyébként isteni a levendulás kávéjuk. Kis szieszta a melegben, aztán séta a közeli kolostorromhoz, végig csodás környezetben.
Innen irány Tihany, de nem állunk meg, óriási a tömeg, ezt a részt inkább ősszel, szezon után tudom szeretni. Komppal át a déli oldalra, és meg sem állunk Zamárdi szabad strandjáig, ahol végre: az idei év első balatoni fürdése. A Balaton kihozza a gyermeki énem 🙂 Még nincsenek sokan, a víz kellemes, hosszan lubickolok. Aztán száradunk a parton. Imádok heverni, és nézni a túlpartot.
Utána Földvárra vesszük az irányt. Tudom én, hogy Szemesen van az ország egyik legjobb vendéglője, de mit csináljak, ha Földváron adják azt az isteni nápolyi pizzát, amiért bármikor képes vagyok autóba ülni?! Szóval Trattoria. Csodás leves, saláta, pizzakenyér, és az elmaradhatatlan séta: végig a magasparton, le a Nyugati strandhoz, végig a fasoron, majd a mólótól be a város felé, és a másik úton fel, vissza a magaspartra. Itt a legszebb a naplemente.
És azt se bánom, hogy hazafelé persze, megint beáll a hetes.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: