Simontornya

Kétszer jártam itt. Az elsőről csak pozitív emlékem van. A másodikról nem.

Már nem emlékszem, hogyan akadtunk rá a Fried Kastélyhotelre, mindenesetre megtetszett. Jó áron volt, szépek voltak a képek, szimpatikusak az írások. Tél volt, mikor először mentünk. Még csak az egyik szárny volt meg, és a wellness részleg is jóval kisebb volt, mint ma. Gyönyörűek voltak a szobák, faragott fa bútorokkal, különlegesebb, mint egy hagyományos szálloda. A személyzet, a vendéglátás: semmi extra, de hozta azt, amit az ember minimálisan elvár egy négycsillagos szállodától.

Tetszett a környék. Korábban nem jártam erre, és szépek voltak a tolnai dombok. A hotel mögött szőlők, sétaút – nagyon hangulatos. Maga a város elég egyszerű, sok látnivaló nincs benne, de van egy vár, amit érdemes megnézni. Mikor először voltunk, teljesen magával ragadott. Egy nagyon kedves, idős bácsi üldögélt a jegypénztárban, és nem tudom, miért, de úgy gondolta, körbevezet minket. Éppen befutott még egy pár, négyen voltunk, és ő tartott egy rögtönzött idegenvezetést. Hogy olyan helyiségekbe mentünk be, ahova magunktól nem tudtunk volna, csak akkor vált nyilvánvalóvá, mikor másodjára ott jártunk – és a töredékét se láttuk annak, amit először. Sztorikat mesélt a várról, festményeket mutatott, amiken aztán elmagyarázta, melyik szimbólum mit jelent. Megengedte, hogy leüssünk pár hangot a régi zongorán, amit amúgy nem használhat senki. Hihetetlenül érdekes volt. Talán ezért is vágytam vissza. Évek múlva is ő ült a jegypénztárban, most is kedves volt, de már nem vezetett körbe. Megmondta, mit merre találunk, levetített egy rövidfilmet a vár történetéről, aztán hagyott nézelődni. Üresnek és elhasználtnak láttam a várat. Fent dohos szagú szobákban képek, az erkélyeken térdig galambszar, a kőtárban háborús kiállítás – ettől amúgy is sikítva menekülök. Csalódás volt.

Kirándultunk Ozorára. Mikor először voltunk, térdig hóban, még csak félig volt készen a vár állandó kiállítása. Láttuk az Illyés emlékszobát, ami nem is szoba, inkább egy fél szárny, és nagyon szépen kialakították. Idézetekkel, tárgyakkal, kis kávéházi beugróval, én mondjuk fél napot el tudok tölteni ilyen helyen – ennyi időnk nem volt. A vár felsőbb szintjén a vár története, a reneszánsz időknek megfelelően berendezett szobák, sőt, a kávézó is reneszánsz jellegű, nagyon hangulatos. Ott jártunkkor egy fős személyzet: hol a jegypénztárban, hol idegenvezetőként, a végén pedig a kávézó pultjában. Nem irigyeltem szegény lányt. Viszont a férjem, mikor bosszantani akar, azóta is emlegeti a szép kék szemeit – volt alkalma megnézni 🙂

Ozorának kevésbé impozáns részei is vannak. Speciel mi eltévedtünk, és olyan utcákon bolyongtunk, hogy ha azt mondják, itt forgatták valamelyik Kusturica filmet, simán elhiszem. Végig az utcán félig kész, iszonyatos méretű, giccses paloták, a kertekben felgyűlt eladnivaló: téli-nyári gumik, ruhák elképesztő mennyiségben, néhol össze-vissza, máshol színek szerint rendezve, kerti törpék, biciklik – lényegében minden, szartól a repülőig. Nem mertünk megállni.

A hotel. Na, ott volt kalandunk. Utána fel is írtam a neten a vendégkönyvükbe, persze letörölték. Eleve mit ér egy olyan vendégkönyv, amibe csak jót lehet írni, mert a rosszat letörlik? Mennyire hiteles? Mennyire komolyan vehető? Ha kap egy negatív kritikát, reagáljon rá, védje meg magukat – de ne törölje le!

Kár érte, sokkal jobb is lehetne. Voltak nagyon profi pincérek, de elég nagy volt a minőségi szórás. Azon, hogy minden reggelinél valami nyolcvanas évekbeli diszkóválogatás bömbölt, még csak-csak túltettem magam. Biztos erre fizetik a jogdíjat, nem akarnak variálni. Bár azt azért megjegyezném, elég kevéssé illik a zene a hely hangulatához. Aztán utolsó reggel, mire leértünk, gyakorlatilag csak a zene volt. Reggeli nem. Végül is egy rövidebb huzavona után összedobtak egy rántottát, utólag meg azzal magyarázták az esetet, hogy a reggeliért felelős személy tragikus hírt kapott, és el kellett mennie. Megértem, tényleg. Csak szerintem egy teljesen lepusztított svédasztal akkor is ciki, a pultban ketten álltak vihogva, és egy rántottát bárki össze tud dobni. Még a gyerekem is, nagyjából hatéves korától. Mindegy, nem volt kedvem vitatkozni, többet nem megyünk.

Pedig a jacuzziból szépek a dombok, az aromakabinban igazán jót lehet relaxálni és finomak a ház borai. Ilyen kevéssel el lehet rontani.