Szívem csücske, Hegymagas

Egyesek szerint (férj) a nyaralás akkor kezdődik, mikor meglátjuk ezt:

Mások szerint (gyerek) akkor, amikor ezt már láttuk, örültünk neki, és kövér gázzal lehajtottunk a szigligeti strandra.

Én ekkor még csak jól vagyok. Nyaralni akkor kezdek, amikor a strand után leparkolunk a bérelt kis ház előtt, és lesétáltunk a közeli Szászi Pincébe. Nem a rozéfröccs miatt, bár az is igen jó 🙂 Leülünk a diófa alá, körülöttünk kutyák, macskák, és végtelen hosszú ideig csak bámulunk ki a fejünkből. Ha megéhezünk, mindig van mit enni, egyébként meg csak néha bemegyünk egy-egy újabb körért. És lazulunk. Nyaralunk.

Évek óta járunk már ide. Én, aki sosem voltam egy visszajáró lélek, aki világéletemben azt gondoltam, annyi gyönyörű hely van, hogy mindig máshova kell menni, aki könyvet sem olvasok kétszer (na jó, néha, de ahhoz igen jó könyvnek kell lennie), egy háromszáz fős faluban mindent megtaláltam, amit kerestem.

Imádom a vizet az Oroszlános-kútból. Szeretek futni a hegyoldalban. Reggeli kávét inni pöttyös bögréből a teraszon. Nézni a napfelkeltét. A tikkasztó melegben zuhanyozni a kerti zuhanynál. Napozni a kertben és örülni, mikor közben őzikék bámulnak rám a kert végéből. Mandulát szedni, és kalapáccsal törni a teraszon. Sétálni a szőlőben. Kiülni a kápolna elé. Bográcsozni. Nézni a vihar fényeit az erkélyajtóból. Megmászni a hegyet, kicsinek lenni a bazaltorgonák mellett. Benne lenni a természetben.

Vasárnaponként piacozni megyünk. Káptalantóti, Liliomkert. Különleges hely. Az ízek, az árusok, a hangulatok… Kecskesajt, mangalicakolbász, szörpök, szappanok, kürtöskalács és hozzá mindig egy-egy kedves szó. Emlékszem, eleinte még siettünk. Egyszer egy bácsi sajttal kínált. Nem akartuk elfogadni, mire ő megkérdezte: de hova sietnek? Egymásra néztünk, röhögtünk: tényleg, hova?! Most már van kedvenc reggeliző helyünk is. La Cantina. Friss szörpök, sütik, piték, foccaccia, isteni kávé… Egy kedves kis lugas a nyüzsgő piac közepén. Tökéletes flow-élmény.

Van top éttermünk is, igaz, Hévízen, de ki nem hagynánk, hogy átautózzunk. Mész egy aszfaltozott szűk utcán, ahol egyszer csak elfogy az aszfalt, egyszer csak még keskenyebb lesz az út, pincék és szőlők között rázkódsz, és épp mielőtt visszafordulnál – megérkezel. Öreg Harang Borozó. Étlap van ugyan, de teljesen felesleges. Egy cirádás képkeretben nagy tábla, rajta mindenféle állatok képei, árak. Lecsapja melléd a földre a pincér -szó szerint-, és kerekít köré egy óriási műsort. Mikor először láttam, sírtam. A röhögéstől. Nem is emlékeztem az egészből semmire. Kérdezte, mit kérek. Mit tudom én?! Mire emlékszel, noszogatott. A vadasra. Jól van, akkor azt kell enni. Igaza volt. És a császármorzsa kihagyhatatlan.

Végigjártuk már a környék összes várát és kilátóját – ez a két gyenge pontunk 🙂 A Csobánccal sokszor szemeztünk, mire egyszer sikerült, persze negyven fokban, megmásznunk. Megérte. Ezért:

Meg a kihívásért is, persze. És utána a hideg fröccsért 😉

Volt rossz élményünk is, de az is vicces. Legalább van miről sztorizni 🙂 Évek óta képtelenek vagyunk elszakadni Szásziéktól. Tetemes mennyiségű a bor, amit fogyasztunk, de ők közel vannak, hangulatos a hely, jók a borok – minek is mennénk máshova? Tavaly aztán elhatároztuk, hogy na, de mégis. Itt egy csomó pince – megnézünk valami mást. Pár éve, konkrétan a semmiből nőtt ki a Bencze Birtok – gondoltuk, megpróbáljuk. A borász nyaralni volt, apukája vitte a boltot és a borkóstolót. Öt percen belül megtudtuk, mennyire jól menő cége van, tíz perc múlva, hogy van egy arany és egy ezüst terepjárójuk, és talán újabb háromba tellett, mire leteremtette előttünk az egy szem alkalmazott kislányt. (Remélem, azóta talált magának jobb munkát.) Hasra éppen nem feküdt, hogy nehogy egy decinél többet töltsön az egyes tételekből, de nem sok hiányzott hozzá. Ja, és ránk szólt, hogy lassabban együk a borkorcsolyát, mert újabbat csak plusz pénzért tud adni. Hazafelé a szőlőben fuldokolva röhögtünk, annyira bizarr volt az egész. Mondjuk, szomjasak se voltunk, ráadásul a legdrágább tételt kóstoltuk vissza. Csak azért is 😉

Maradék méltóságunkat összeszedve lementünk újra Szásziékhoz. A kiszolgáló ismerősként üdvözölt. A deci bor majdnem másfél volt. És tudtuk: jó helyen vagyunk. Nyaralunk.